Verselgetek

Nem vagyok költő,
Az íráshoz nem értek.
Néha rímeket faragok,
Vigyázok, senkit ne sértsek.

A szabályokat nem ismerem,
Bár olvastam már őket.
Most versel töltöm ki

Reménytelen

Szemem szomorúan függ egy épületen,
Tegnap még reméltem, ma már reménytelen.

Van munkám és van kenyerem,
A jelent tudom, a jövőt nem ismerem.

Magamat adtam, nekik mégsem kellettem.
Ennél többet én már nem tehettem.

Már-már úgy éreztem végre újra élek,
Ott volt minden amihez nagyon értek.

“Sajnos nem önt választottuk”. Jaj be kár!
Ó Istenem! Meddig leszek még futár?

Szemem szomorúan függ egy épületen,
Tegnap még reméltem, ma már reménytelen.

Te vagy…

Te vagy kertemben a rózsa,
Te vagy versemben a múzsa.

Te vagy létemhez a hit,
Te vagy ki reményhez segít.

Te vagy az éltető napsugár,
Te vagy ki mindig hazavár.

Te vagy gyermekemnek az anyja,
Te vagy életemnek a rabja.

Te vagy éjszakában az álom,
Te vagy örökre a párom.