Kedves Jack!

2007 július 18. | Szerző: Futóbéka |

 

Kedves Jack!

 

 

Bízom abban, hogy látsz minket és olvasod levelem.  Úgy gondolom, hogy képes vagy erre, mert mindig is különleges voltál, hát még ebben a helyzetben. Ha haragszol rám, megértem, mégis reménykedem abban, hogy belátod majd, nem akartuk, hogy szenvedjél!!  Ha jól sejtem, Te most azt is látod, hogy mindenki aki ismert, nagyon szomorú lett távozásod hallatán. Én, nem akarom sajnáltatni magam, de tudnod kell, hogy iszonyúan vajúdom, vajon jó döntést hoztam e azon a bizonyos napon, de hidd el, csakis azért tettem, hogy megmentselek attól ami várt Reád. Úgy éreztem, nem tehetem ki a barátomat és hű társamat a fájdalmakkal telített öregkornak. Mindig is azon voltunk Anyáddal és imádott Öcséddel, hogy Te igazán boldog életet élj. Iszonyúan hiányzol. Tudtam milyen csodálatos Veled élni, de nem is sejtettem mennyire üres nélküled az élet. Annyi minden történt amióta – bár akkor sem kérdezett senki, hogy akarod e –  elhoztunk a testvéreddel együtt anyukádtól, hogy élj velünk. Emlékszel?

Annyira szomorú voltál, hogy szinte elbújtál előlünk. A kedvenc helyed akkoriban a cipős szekrény alatt volt. Csak akkor voltál boldog, amikor találkozhattál a Rockyval. Olyanok voltatok, mint két szürke ördög. Téged mindig a hátadon meghúzódó fekete csíkról lehetett megkülönböztetni. Igen tudom, nem volt felhőtlen a kölyök korod, hiszen benne volt a borzalmas fül nyírás. Nem tudtam, hogy az ekkora fájdalommal fog járni. Szegény Rocky mindig összepisilte magát az orvosnál. Hidd el Drága barátom, hogy ha most jönnél, nem tennélek ki ilyen fájdalomnak. Én úgy emlékszem, fiatal korod ellenére, nagyon erős voltál és hamar meggyógyultál. Szerencsére nem sokszor kellett orvosi segítséget kérnünk egészen idősödő korodig. Volt az a nyamvadt toklász, amitől igyekeztünk megóvni, de sajnos néha nem sikerült mindet kiszedni a lábaidból. Sosem szeretted, ha piszkáltunk az újaid között.

Aztán jött a kutya suli. Sajnálom Jackikém. Én is tudatlan voltam. Már tudom, hogy másképpen tanítanálak meg sok mindenre. Akkor azt hiszem már kedveltél egy picit és sok kellemetlent is elviseltél tőlem. Emlékszem, hogy kikötöttelek egy póznához, mert valamit intéznem kellett és Te jelezve, hogy ez rossz ötlet volt, elrágtad a pórázt és mellém áltál.  Szinte felsorolhatatlan minden közös emlékünk. Felejthetetlenek a játékaink, birkózásaink, séták, kirándulások.  Makacs voltál – mint én – de sosem sunyi és alattomos. Szemedből értelem és szeretet sugárzott. Te megtanítottál, hogyan lehetünk társak. Elfogadtál falkavezérnek ami mai napig nagy boldogsággal és büszkeséggel tölt el.  Annyira féltetél, hogy bejöttél utánam a vízbe, pedig nem tudtál úszni. Később azt is megtanultad. Mentél is a kacsa után, meg a hattyúhoz.

Soha nem felejtem el a csodálatos érzést, amikor magadtól mellém feküdtél és a mellemre tetted a fejedet. Aludtunk békésen magától értetődő természetességgel, pedig sokan azt mondják, hogy a kutya ágyra soha nem mehet. Ok. De a barátom, a szőrös fiam az azért más nem? Anyád éppen tegnap mondta, hogy mennyire csodás érzés volt, amikor a fejed búbjától a hátsódig hozzá simultál. Társ voltál minden helyzetben. Akkor is, amikor én az éjszakában dolgoztam. Anya mindig mesélte, hogy sokat beszélt hozzád és Te türelmesen hallgattad. Értetted amit mond és őrizted Őt. Mellette voltál mindig. Nem voltál vad, csak ha kellett megmutattad, nem vagy egy kis hülye kutyuli. Egyszer elém jöttetek a metróhoz és egy csövi belétek kötött, simán torkon haraptad. Nem nagyon, csak annyira, hogy eliszkoljon. Nagyon büszke voltam Rád. Nyugodt voltam, ha Anyád és a Krisz Veled volt. Nem tudom hallottad e, volt egy faszi a kutyaeledelesnél aki verseny bíró volt kutyakiállításokon, állandóan azzal zaklatott minket, hogy Neked versenyeken lenne a helyed. Én biztos voltam abban, hogy igaza van és hogy Te vagy hazánk legszebbje, de azt hiszem Neked sem baj, hogy nemet mondtunk minden felkérésre. Én kutyát akartam, akit nem kell minden pillanatban kefélgetni. Utáltad is volna, az szent. Megkaptam a kutyát és egyben a havert, barátot, életem meghatározó egyéniségét. Nagyon sajnálom, hogy nem lett utódod, pedig kétszer is megpróbáltuk. Először, hm. Az a hülye szuka csak vicsorgott rád mi? Nem csoda, hogy a roti lányt kaptad el, pedig el is zárták előled. Beugrottál az ablakon és az ágyon… Aztán pár évvel később jött Angyal. Fuu haver pedig az nagyon akarta. Ott nagyon drukkoltam Neked, valahogy mégsem jött össze. Legalább a szüzességét elvetted. Az is valami, nem? Ha lett volna kölyköd, akkor egyet biztos megtartottunk volna,  de csak azért mert a Te véred.

Amikor beteg lettem, érdekes módon félre húzódtál és úgy figyeltél. Nem tudtad mi van velem. Szemeid erőt adtak és az is segített a gyógyulásban. Ma voltam kontrolon. Tudod? Amikor ellenőrzik, hogy nem jött e vissza a betegség. Szóval, jól haladok. A szívemen kívül nem fáj semmi. Az is azért mert elmondhatatlanúl hiányzol. Szeretlek Kutyám és mindig is szeretni foglak!!! Undorító dolog ez! Miért kell Nektek ennyire gyorsan megöregedni?

Egyik pillanatról a másikra jött. A két műtétedet egész jól átvészelted. Illetve, a másodiknál, a herélésnél, már voltak aggodalmas jelek. Ott nagyon nehezen tértél magadhoz és lassan gyógyultál. Tudtam, hogy több műtétnek nem teszlek ki, pedig a fogköveidet le kellett volna még szedetni, de féltettünk az altató káros hatásaitól. Aztán jött az izületed, ami a mozgásodat megnehezítette. Nem mutattad, hogy fájdalmaid vannak. Egyre rosszabb állapotba kerültél, de úgy gondoltuk, hogy amíg fel tudsz ugrani az ágyra, addig nincs nagy baj. Kaptál gyógyszert, de már nem használt. Nem ugrottál már, csak a helyeden feküdtél. Az utóbbi időben csak enni, inni és a vécézéshez keltél fel, kínlódva, fájdalmas morgással. A lépcsőzéshez segítségre szorultál, ami nem volt baj, én örömmel öleltelek magamhoz. Akkor ijedtem meg, amikor már lefelé is ölben vittelek. Egyszer Anyád az előszobában talált Rád amikor hazajött. Valószínüleg inni indultál és kicsúszott a lábad a kövön. Nem bírtál felkelni. Az utolsó éjjel már alig tudtál aludni. Úgy éreztük eljött az ideje. Nem nézhetjük végig szenvedésedet, ellene meg, tenni nem tudtunk már semmit. Hidd el Drágám, édes Szőrös Gyermekem, életem egyik legborzasztóbb feladata volt érzelmeimet elfojtva felvenni Téged a helyedről és elindulni utolsó utadra. Iszonyúan bennem van, hogy nem lehetett e volna még várni, hátha tudtad volna még élvezni egy picit az életet.

Nagyon bánatos vagyok. Hiába mondják mások , hogy ennek így kellett lennie. Csodálatos élete volt és megmentetted a szenvedéstől. Próbáljalak elengedni. Azt hogyan kell? Érzem, hogy itt vagy most is. Maradj, kérlek. Ez a Te otthonod.  Ölben hoztalak és ölben vittelek. Mennyivel jobb volt amikor jöttél. Bármikor újra kezdeném, de csak Veled. Nem kell más. Irigye vagyok mindenkinek aki még élvezheti négylábú társának társaságát.    

  Nem tudom a Te szemszögedből megítélni, milyen volt az életed velünk, de ha jó volt és van lehetőséged rá, megtisztelnél és boldoggá tennél ha vissza térnél hozzánk. Mindegy mikor és az sem érdekel miként. Csak gyere !!!!! A helyed üres és senki nem fogja elfoglalni. Várunk Rád türelemmel, egyáltalán nem sürgetlek. Ismét megkapod a párnámat, mert tudom, hogy nagyon szerettél azon feküdni. A tálkáid lent vannak a pincében, a pórázoddal együtt, bár azt marhára utáltam és nincs is rá szükséged. A nyakörved velem van az autóban és ott is lesz míg Neked nem kell.  

 

Drága barátom kívánom Neked, hogy nyugodj békében és ha már kipihented magad, kérlek térj vissza. Várunk nagyon!!!!

 

Örökké tartó szeretettel

 

Anya, Apa és Kriszi