Nem vagyok költő,
Az íráshoz nem értek.
Néha rímeket faragok,
Vigyázok, senkit ne sértsek.
A szabályokat nem ismerem,
Bár olvastam már őket.
Most versel töltöm ki
Reménytelen
Szemem szomorúan függ egy épületen,
Tegnap még reméltem, ma már reménytelen.
Van munkám és van kenyerem,
A jelent tudom, a jövőt nem ismerem.
Magamat adtam, nekik mégsem kellettem.
Ennél többet én már nem tehettem.
Már-már úgy éreztem végre újra élek,
Ott volt minden amihez nagyon értek.
“Sajnos nem önt választottuk”. Jaj be kár!
Ó Istenem! Meddig leszek még futár?
Szemem szomorúan függ egy épületen,
Tegnap még reméltem, ma már reménytelen.
Te vagy…
Te vagy kertemben a rózsa,
Te vagy versemben a múzsa.
Te vagy létemhez a hit,
Te vagy ki reményhez segít.
Te vagy az éltető napsugár,
Te vagy ki mindig hazavár.
Te vagy gyermekemnek az anyja,
Te vagy életemnek a rabja.
Te vagy éjszakában az álom,
Te vagy örökre a párom.